Amikor megvettük a házat, naiv tulajdonosként úgy tekintettem a szomszédokra, hogy milyen izgalmas, ez is velejárója annak, ha az ember családi házba költözik. A naivitásom persze nem tartott soká, nagyjából az első ház körül töltött napunkon megjelent az egyik szomszéd, és elmondta, hogy volt eddig. Eddig, ha fűnyírás volt az udvarban, akkor ő megkapta a levágott füvet az állatai számára, de ne aggódjunk, át is jön érte szívesen. Eddig egyébként diót is kapott minden évben a diófák terméséből. Aztán jött még ezer kérdés arról, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, az előző tulaj ilyen volt, meg olyan volt, és mi ehhez képest milyenek vagyunk, mik a terveink - ésatöbbi.
Azt felejtette csak el, hogy eddig nem mi voltunk a tulajdonosok. Eddig szomszédunk sem volt. Egy zárt lakásból érkeztünk, így volt elképzelésünk a privát szféráról, amibe most lendülettel belegyalogolt. Általában véve szeretünk a saját döntéseinknek megfelelően lépni. Ennek ellenére azt először még túlzásnak tartottam, hogy habár nem a mi kötelességünk, csináljuk meg körben a kerítéseket. A feleségem szülei azonban sürgették a dolgot, a fő érv az volt, hogy most léptünk színre, tehát most még lehet változtatni, később már nehéz lesz. Engedtünk a nyomásnak, ebben a bejegyzésben le is írtam, hogy mily módon oldottuk meg a kerítést.