Napra pontosan két évvel ezelőtt léptük át a ház küszöbét először. Lehet, hogy majd kiderül, hogy ez nem így van, mert én rosszul emlékszem. Sőt, az is lehet, hogy már ki is derült. A 2015. november 5-én írt Új irány című bejegyzésben május végi napként hivatkozom rá, de vannak dolgok, amik annyira erősen belém rögzülnek, hogy - még ha hibásan is - meg vagyok győződve az igazamról. Azért, ha elbizonytalanít valamilyen tényező, igyekszem pontosan utánajárni a dolognak, mert mégiscsak jobb, ha úgy van igaza az embernek, hogy alá is van támasztva. Nos, ez nincs. Tovább folytattam ugyanis a "nyomozást", hátha a naptárba vagy erre-arra feljegyeztem a pontos időpontot, amikor vizitre mentünk, de nem. Az egyetlen bejegyzés egy június 16-i 19 órás találkozó, amely arra utal, hogy akkor biztosan voltunk a háznál, de szerintem nem akkor voltunk először.

Mindenesetre a megfogant ötletnek simán lehet május 1-jén a születésnapja, az meg más kérdés, hogy akkor most kinek van igaza. A bejegyzés mondanivalóját egyébként is más irányba akartam terelni. Olyanokról akartam szólni, hogy a két évvel ezelőtti képeket visszanézve az aktuálisan zajló munkálatok tükrében, egészen szembetűnő a változás. Az egyik este végigpörgettük az összes képet, ami ebben a két évben a házról készült, és szinte megint fájni kezdett mindenünk a sok munkától, amit már beletettünk. Egyszersmind nagyon jó érzés volt látni, hogy a kezünk nyomán hogyan és miként alakul a ház, az udvar, azaz a hely, ahol elképzelhető, hogy a következő évtizedeinket tölteni fogjuk (és persze ennek az ellenkezője is). Szóval azt találtam ki, hogy emlékezzünk a kezdeti lépésekre azokkal a hangulatképekkel, amelyeket Kata lőtt az első őszünk munkálatai során: