Volt már néhány olyan poszt, amiben a rombolás kapta a főszerepet, de bízzunk abban, hogy egy ideig ez lesz az utolsó. De még mielőtt máris a végére ugranánk, érdemes kicsit körbejárni, hogy mi jár az ember fejében akkor, amikor egy néhány négyzetméteres teraszbővítést próbál elképzelni - ráadásul azt is elmondhatja magáról, hogy láttam már egyet s mást, aztán mégis meglepődik.
Nagyjából tudtuk, hogy mire számítsunk, mert már az érvek felsorakoztatásakor bontólistára kerültek dolgok az eredeti teraszhoz kapcsolódóan. A kőművesekkel való második találkozásunkkor mégis kitört belőlem a röhögés, amikor épp azt magyaráztam nekik, hogy merre megy a vízvezeték és a szennyvíz. Igen, ott vittük be a házba, hogy megóvjuk a lépcsőt... Igen, azt a lépcsőt. Azt, amelyiket most szét kell majd vésni, mert az alsó foka helyén az alap húzódik majd meg, egy fokkal feljebb pedig a víz- és szennyvíz áll majd fel a földből. A nagyon masszívra megépített és hosszú ideig nagyon óvott lépcső később a legfelső fokából is komoly mennyiséget elveszített, hogy szintben legyen a terasz többi részével. Mindegy, rajta volt a listán.
Ahogy a kisszoba ablaka is, ami eddig az udvarra nézett, most meg bekerül majd a terasz teteje alá. Azazhogy nem kerül, mert kibontjuk, a helyét befalazzuk (azaz tatjuk), így keletkezik kétszer három méter nagyon értékes falfelületünk, ami a kisszoba és a terasz felőli oldalán is egy-egy beépített szekrénynek ad majd helyet. De a bontás itt nem áll meg. Le kell bontani a jelenlegi terasz tetejét, ki kell szedni a nyílászárókat, mégpedig úgy, hogy azok később visszaépíthetők legyenek. Ezt követően pedig le kell majd bontani azt a kis 80 centis falat, amin ezek állnak jelenleg.
Ugyancsak bontani kell a fürdőszobából a WC-tartályt, meg akkor már a falat is ki kell vésni, hogy az ide kerülő mosdótálhoz legyen hideg és melegvíz. Az már csak hab a tortán, hogy természetesen a korábban megálmodott világítás is változik, át kell majd vésni a túloldalra. Ezek persze kis vésések. Kis ablakkiszedés. Kis tetőbontás. Kis lépcső, kis ez, kis az.
És ugye kell egy kis alapásás is, ami szinte az egyszerű kategória, ha sorba vesszük a listán szereplő tételeket, de borzasztó sok mindent elő kell már ehhez is készíteni. A műveleti területen lévő virágot átültetésén túl felszedtük például az itt található betonlapokat, ne vesszenek kárba. Leszedtük a csatornákat. A házból pedig kihordtunk mindent valahova a ház körül. Ahhoz képest, hogy már a B terv is erőteljesen pörgött a fejemben, jelesül, hogy miként lehet a házat birtokba venni úgy, hogy nagyobb fájdalom nélkül utólag be lehessen kapcsolni a teraszt a játékba, sikerült olyan kőműveseket találnunk, akik azonnal akartak kezdeni. Egyetlen napunk maradt a teljes terep előkészítésére, de inkább ez, mint a bizonytalanság.
Alapásás előtt végül Makitának kellett szembeszállnia a lépcső alsó két fokával, mert az eredeti tervekben szereplő - amúgy szintén nem kicsi - véső csak karcolgatta a felszínt, miközben bántóan ordította tele a langymeleg vasárnap délelőtt békés csendjét. A munkagép sajnos szintúgy nem birkózott volna meg a feladattal, mert nem volt erre alkalmas eszköze, a gépkezelő pedig nem merte megkockáztatni, hogy esetleg kitép a házból egy kisebb-nagyobb darabot. A véséssel meglett a szükséges hely az alapnak, valamint a bevezetendő csöveknek is.
Az alapásás úgy nézett ki, hogy egy szintén visszatérő vendék, az a munkagép, amelyik már a vízvezetékcserénél is közreműködött, 80 centiméter mélységben és 40 centiméter szélességben kiszedte a földet a ház két sarkától indulva, L-alakban. A nagy óvatosság ellenére kicsit belecsípett a szennyvízcsőbe, és a készülő terasz rövidebbik oldalán kénytelen volt 1 méter mélységig lemenni, mert annyira laza volt a talaj szerkezete. De végül minden jó, ha jó a vége, hiszen még aznap meg is hozták a betont az alapba. Azok után, hogy a legtöbb kőműves azzal pattintott le minket, hogy talán majd 3-4 hónap múlva tudna velünk foglalkozni, egy hét sem telt el, és már kötött a beton a teraszunk alapjában. Innentől pedig ugyanezzel a féktelen tempóval igencsak felpörögtek az események.