Vegyünk házat!

Egy szinten

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebookon!

2017. április 10. - badaydeni

A következő nap újabb nagyon látványos előrelépést hozott. Ekkor került ugyanis sor a már sokszor emlegetett lépcső további visszafaragására, valamint a 80 centis fal elbontására, ami az egykori előtér keretét adta.

index28.jpg

Magunk is nehezen hittük el, de a több tucat talicskára való töltőanyag végül messze nem volt elég az alapba. A kőművesek másnap nemcsak a járda alapjából kitermelt földet, hanem a hátsó udvarban előző nap összeszedegetett nyolc talicskára való kavicsot, valamint a méretes murvahalmunk felét is belepakolták a keretbe. Mindezt egy döngölőbéka segítségével alaposan lesimították. 

Legyen egy fontos történelmi mérföldkő is megörökítve ebben a bejegyzésben: ezen a hétvégén pakoltuk el azt a hullámlemez kupacot a fügefa tövéből, ami gyakorlatilag az utolsó hírmondója volt annak az állapotnak, ahogy az udvart megkaptuk. Íme mindez egy ilyen volt, ilyen lett fotóval illusztrálva:

index30.jpg

index31.jpgA fügefa és a diófa a két fix pont a képeken, és a másodikon látszik is, hogy mennyire nem volt élet a hullámlemezek alatt (kivéve egy békát, aki nehezen dolgozta fel, hogy leszedtük a tetőt a feje fölül, hosszú ideig nem tágított, majd amikor gondosan áttelepítettük az udvar egy csendes sarkába, szép lassan visszaugrált korábbi fedezékének helyére).

Gondolkoztam, hogy mennyire tudnám még részletezni azt, ami ezután történt a házzal és a terasszal, aztán arra jutottam, hogy egy kicsit biztosan, de olyan nagyon meg nem is kell, hiszen azt már többször megállapítottam, hogy a képek eleve beszédesebbek. Ráadásul a hétköznapra eső folyamatoknál nem is tudtunk jelen lenni, mi is csak képekből láttuk az előrelépést. Ezekből próbáltuk visszakövetni, hogy éppen mi történt. Ez például egy nyomós ok arra, hogy most újabb képen mutassam be, hogy néz ki döngölés után egy megtoldott terasz alapja:

index29.jpg

Na de a döngöléssel még nincs vége, mert hiába túltelített képekkel ez a bejegyzés, az biztos, hogy nem fogok külön posztot ellőni arra, hogy a kőművesek a döngölés után szépen akkurátusan lefektették a vashálót, amire ezúttal a kézzel átkevert beton kerül majd. Körbe az egész kapott egy újabb zsaluzást, megállapítottuk a megfelelő szintet, így már csak egy hajszál választott el minket attól, hogy végre egybe legyen öntve az új előterünk alja. A szint lebetonozása egy esős április reggelre maradt, úgyhogy nem árulok el nagy titkot, de a bejegyzések ideje most már nagyon közel van a valós történésekhez.

index32.jpg

Persze az embernek ritkán adatik meg, hogy egész hétvégén blogírással és a kapcsolódó képszerkesztéssel foglalkozzon, úgyhogy a következő napokról már talán csak jövőre fogok beszámolni.

.

.

.

Kizárt. Úgysem bírom ki addig.

A bejegyzés trackback címe:

https://vegyunkhazat.blog.hu/api/trackback/id/tr2412411705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása