Vegyünk házat!

Tetőfedők

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebookon!

2016. március 27. - badaydeni

Amikor megvettük a házat, a vizesblokkon kívül volt még egy pont, amiről tudtuk, hogy kockázatokat rejt magában, és éppen ezért a helyreállítási listánk élén szerepelt. A tető. És az ereszek. A háznézések során vittünk egy építészt a házhoz, aki megnézte kívül-belül, felment a padlásra, véleményt mondott a statikájáról, és a többi. Az ő véleménye volt az első, amit a tetőről hallottunk, ő még 20-30 évet, de aztán egy körülbelül tízmilliós költséget jósolt. Jó szakembernek tűnt, akinek adtunk a véleményére, mégis úgy voltunk vele, hogy csak nem lesz gond, és maximum majd eladjuk 20 év múlva az egészet, haszonnal. Az ember ilyesmikkel nyugtatja magát, ha már csak egy dolog áll az útjában.

Aztán jött egy bádogos csapat, akiknek jó referenciájuk volt, dolgoztak a családban is. Velük abban egyeztünk meg első körben, hogy átnézik a tetőt és az ereszeket, és javítják a gyorsan orvosolható problémákat. A csapat vezetője persze nagy szakértelemmel kifejtette, hogy bár ez a tető nem teljesen tragédia, azért nem ártana költeni rá. A szalufák rendben vannak, de azért le kellene őket kezelni, aztán tovább haladva biztosan szükség lenne a tetőlécek cseréjére, és akkor már mindenképpen kerüljön egy réteg fólia is a cserepek alá. Apropó, cserepek...

A cserepeket nézve két lehetőség van. Az egyik, hogy a lécezés kicserélése és a fóliázás után visszamennek a régi cserepek, cserélve, ahol szükséges. A másik lehetőség viszont új cserepek felrakása lenne. Kértünk is mindkét verzióra árajánlatot, mert tudni akartuk, mire készüljünk. Na, ez az, amit soha nem kaptunk meg, mert a csapat vezetője az ígéret földje volt. Mi egy darabig türelmesen vártunk, aztán egy csúnya lerázás meg néhány be nem tartott ígéret után letettünk róluk, na meg arról, hogy a tél előtt lesz ebből valami. A csapat a hozzáértése mellett amúgy sem volt túl szimpatikus, új tetőkhöz szokott elkényeztetett kölykökként káromkodva eltörtek egy-egy tetőlécet meg cserepet, amit persze a mi költségünkön kicseréltek. De azért mégis!

index16.jpg

Szerencsére tél előtt még a kőműves is ránézett az ereszekre, kicsit állított is rajtuk, úgyhogy a korábban tapasztalt enyhe beázások is megszűntek. Ettől persze még tudtuk, hogy nem ez a legmasszívabb tető a világon, úgyhogy a tavaszi teendők között is prioritást kapott a kérdés. Találtunk egy másik, szintén jó referenciákkal rendelkező ácsot, aki elég hamar meg is nézte a tetőt. Ő azonban nem volt nyitott az együttműködésre. Alapvetően onnan közelítette meg a dolgot, hogy az egész tetőt le kell cserélni, mert ha az ember hozzányúl, akkor látszanak majd a problémák. Nem lehet simán fóliázásra készülni, mert a cserepek mögött rohadhatnak a szalufák, ami majd csak akkor látszik, ha a cserép lekerült. Ilyen és ehhez hasonló rémképek sorával zárta le a kérdést, de azt azért még hozzátette, hogy egyébként sincs nagyon szakember a környéken, mert mind elmentek külföldre. Aki meg itthon maradt, már másfélszeres áron dolgozik, és bár ő még nem emelt árat, már 14 új tetőre van előjegyzése az évben, inkább azokkal foglalkozik. Közelítőleg sem volt hajlandó összeget mondani arra vonatkozóan, hogy mennyiből lehetne a tetőbe életet lehelni.

Aztán másnap a semmiből felbukkant egy másik tetőfedő, aki az utcában dolgozott több ház tetején. Lendületesen magyarázni kezdte, hogy mit, miért és hogyan kellene megcsinálni a tetőn. Teljesen más volt a hozzáállása, és az is, amit mondott. Szerinte a szalufákat már az életben semmi nem fogja megenni, teljesen rendben vannak. Lécezni kell és nejlonozni, és ugyan vissza lehet rakni a régi cserepet, de legalább 25%-os veszteséggel akkor is számolni kell. Ha teszem azt, 2400 cserép kell a tetőhöz, akkor érdemes elgondolkozni, hogy mennyit lehet nyerni a 75%-nyi régi cserép visszarakásával. De ez majd a nyár és a korai ősz zenéje lesz, a tetőfedő akkor erősíti meg a tetőnket, cseréli a léceket, fóliáz, szigetel és rakja rendbe az ereszeket. És bízzunk benne, hogy ő nem tűnik el külföldre vagy bárhova.

A bejegyzés trackback címe:

https://vegyunkhazat.blog.hu/api/trackback/id/tr118524682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása