Vegyünk! Egy kényelmes és romantikus, beszélgetéssel töltött séta eredményeként született meg ez a gondolat. Persze, akkor még nem ilyen formában. A párommal hosszasan elemezgettük a lehetőségeinket, és számos variánst végig is jártunk, mire A-ból eljutottunk B-be (vagy Z-be, de az út során majd kirajzolódik, hogy mennyire nem egyszerű kérdésről van szó).

Lakhatás terén egyébként szerencsések vagyunk, amit elsősorban párom családjának köszönhetünk. Amikor 2011-ben felkerültünk Budapestre, a szülei úgy döntöttek, hogy vesznek neki egy kis lakást. Ez már akkor sem volt könnyű. Számtalan lakást néztünk meg, hol a beosztás volt rossz, hol a lakás állapota, hol meg egy csótány szólt közbe nagy vidáman. Aztán egy esős délutánon rábukkantunk egy kellemes hirdetésre, telefonáltunk, majd másnap meg is néztük. Mindannyian megláttuk benne a fantáziát, úgyhogy hamarosan nyélbe ütöttük az üzletet. A rendelkezésünkre álló bútorokból és az ötleteinkből egy nagyon szép és szerethető otthont faragtunk ebből a kis Corvin-negyed szélén álló 36 nm-es lakásból.

Aztán az élet decemberben hozott egy bejelentést, a párom bátyja rábólintott egy külföldi munkalehetőségre, és az egész család költözött. És mi is. Mivel II. kerületi lakásukat nem akarták kiadni, kézenfekvő volt, hogy odaköltözzünk, hiszen ezzel mindketten közelebb kerültünk a munkahelyünkhöz. A kis szobát pedig a harmadik testvér foglalta el, így mindenki jól járt. Mi ezt a lakást is a saját képünkre formáltuk, fiatalosabbá, élhetőbbé tettük. Ez többek között egy konyhafelújítást foglalt magában néhány szépészeti beavatkozással kiegészítve. A májusi átköltözés után már jócskán benne jártunk az őszben, mire minden a helyére került és mindennek meglett a helye, de végül ezt a 67 nm-t is sikeresen belaktuk.

Itt nagy ugrás következik, 2015 elején több hónapos bizonytalanság következett. Párom bátyjának külföldi munkája véget ért, de az időközben öttagúra bővülő család szeretett volna továbbra is kint maradni. Ez viszont közel sem volt egyszerű, számtalan félkész vagy csak épp megkezdett terv röppent fel, majd halt el. Ezek némelyike úgy végződött, hogy visszatérnek Budapestre a lakásukba, ha nem lesz más. Az egyre közelgő júniusi hazatérés tehát azt is jelenthette, hogy nekünk mennünk kell. Ekkor kezdődtek el azok a beszélgetéseink, amelyekben mi is reális alternatívát akartunk találni magunknak. Hiszen nem sok értelme lenne 67 nm-ről visszaköltözni egy 36 nm-es lakásba, ha mondjuk a közeljövőben családot szeretnénk alapítani. Arról pedig inkább ne is beszéljünk, hogy három év alatt mennyi mindent halmoz fel az ember.

Mindenesetre innen kezdődik az a több hónapos brainstorming, ami a felnőtté válásunk első komolyabb lépcsőfokába torkollott. De a kettő között volt azért számos állomás, buktató, jó és rossz ötlet, amelyeket ebben a blogban szeretnék összefoglalni.