Szóval. Először is rögzítsük, hogy a gipszkartonozás históriája 2017. május 8-tól végighúzódott egészen a beköltözésig. Itt majd elmesélem, hogy kezdődött az egész, és megközelítőleg azt is körülírom, hogy milyen végkifejletre lehet számítani ennek kapcsán. Különösen fontos, hogy pozitív szemlélettel álljunk neki: minden négyzetmilliméternyi gipszkarton jó döntésnek bizonyult.

Az előtér plafonját először a korábbi verziónak megfelelően lambéria/hajópadló formában képzelték el kivitelezőink, de mi ragaszkodtunk ahhoz, hogy festhető, "falszerű" plafont kapjunk, ha lehet. Erre volt megoldás a számunkra akkor még nem túl behatóan ismert gipszkarton. És innentől kezdve őrült utazás kezdődött egy olyan úton, amely során bármilyen kihívás vagy nehézség megoldható gipszkartonnal. Bármi.

Az előtér felépítése miatt a plafon végül csak függesztett álmennyezet formájában valósulhatott meg. Utólag sem látok bele igazán, hogy ez a végül csak mennyire fedi a valóságot. De nyilván költséghatékonyabb volt a megvalósítás így, mintha kapott volna egy födémet meg koszorút betonból. Sejtem egyébként, hogy a kettő között is léteznek alternatívák, mindenesetre nekünk ezt dobta a gép. És egyébként is megfigyelhető minden szakember kapcsán, hogy az adott szakterületen belül milyen anyagokat, eszközöket, márkákat, típusokat szeret használni. Ez bizonyos mértékű arroganciát jelent, ami a rugalmatlanságból táplálkozik. De persze könnyebb felhúzni egy belső válaszfalat vadonatúj ytong téglákból, mint a régi válaszfalazásra kitűnően alkalmas kisméretű téglákkal trükközni, és sokkal egyszerűbb a végeredményt vakolni is.

De visszatérve a függesztett álmennyezetre. A dolog technikai különlegességét az adja, hogy az előtér gerendái az eredeti tetőhöz lettek csatlakoztatva, szóval a kiindulási pont ezzel el is dőlt. (Az már menet közben derült ki, hogy az így kivitelezhető tető lejtése nem elegendő ahhoz, hogy súlyos cserepekkel terheljük meg. Az esése miatt váltottunk át a Lindab cserepeslemezére, amiből végül a téglavörös szín mellett tettük le a voksunkat.) Ezek a gerendák borultak aztán rá a felhúzott oldalfalakra, így az elérhető belmagasság is kötötté vált. Amikor ezek és a cserepeslemez is a helyükre kerültek, az előtér egy giga belmagasságú, ám nem túl biztató látványt nyújtó képződménnyé vált. Ezt a helyzetet oldotta fel a függesztett álmennyezet, ami egyébként pont az, amire a neve utal: egy nem valódi, egybefüggő, plafonra hasonlító képződmény, ami acél huzalokon lóg.

Na és ekkor vette kezdetét a meló hardcore része, amikor is fel kell gyömöszölni a fenti keretre a bazaltgyapot szigetelést. Ez már a rutinos szakembereknek is olyan feladat, amit kizárólag maszkban és hosszú ujjú ruházatban lehet végrehajtani, különben olyan lesz az ember bőre, mint a szőnyeg a karácsonyfa alatt: még tavasszal is tele van tüskékkel.

Aztán erre jött a gipszkarton, amit az illesztéseknél hálózni kell, majd glettelhető a teljes felület. Ha ez megvan, akkor jutunk el tulajdonképpen arra a pontra, amit mi szerettünk volna: egy tökéletesen sima, festhető plafonig.

Ugyanakkor ez sosem ilyen egyszerű. Mondhatja bárki, hogy fanyalgó vagyok, de a glettelés után visszacsiszolt plafon minden lett csak tükörsima nem, habár le lehetett festeni - csak úgy jobban látszottak a hibái. És még csak azt sem mondhatom, hogy ez volt vele a legnagyobb baj, mert alig alakult ki az előtér, máris jött a hűbazmeg, de erről majd a következő alkalommal részletesebben, csokorba szedve az ilyen "eseteket".