Éppen a gerendák felhelyezése volt az, ami huzamosabb időre lassította az építkezés folyamatát. Pontosabban nem is ez volt a lendület végpontja, mert ezt követően még felkerült a fólia és a tetőlécek, de a tetőként kiválasztott Lindab cserepeslemez készletproblémái miatt erre már nem kerülhetett fel a végső lezárás pár hétig. Ez egyrészt elülteti az emberben a bizonytalanság gondolatát, másrészt kicsit olyan érzés, mintha egyszerre nem értenéd, miért volt a kedvenc meséd az a mese, amelyikért mindennap rohantál haza az iskolából.

Ráadásul ez ugyanaz a mese, csak a kőművesek elfelejtették leadni időben a rendelést a gyártó felé, így kénytelenek voltunk mindannyian várakozó álláspontra helyezkedni. Közben a ház viszont úgy nézett ki, mint egy cafatokra tépett szellemkastély megrágott és kiköpött maradványa.

A csábos sárga fólia április 12-én került fel a tetőre, de a két kőműves április 18-án is csak odáig jutott, hogy a háromszög befalazásához felállították az állványt, levágták a tetőgerendákat, és felkerült az oldalsó oromléc a helyére. Végül 19-én az első téglák is így jártak, de talán ekkor is csak azért, mert jeleztem, hogy szabadságon leszek aznap, és a helyszínen követném az eseményeket. Ekkor az esős idő ellenére is elkészült a háromszög nagy része, amelyet aztán másnap továbbfejlesztettek, de végül csak 21-én hoztak belőle össze egy értelmezhető síkidomot. De hogy mennyire lassan ment a munka, azt talán jól jelzi, hogy 24-én és 25-én kapott egy ocsmány vakolást az előtér, majd 26-án egy simítást.

A cserepeslemez végül április 28-án került fel a tetőre, ami megnyugvással töltött el minket, hiszen ezt követően ugye már nem ázhat be a ház (erről van egy sztorim, de azt majd később). De még április 29-én is borzasztó állapotok uralkodtak a tetőn, a régin és az újon egyaránt, és ennek a részleges letisztázása május 3-án is tartott még.

Mi eközben epekedve vártuk a kisszoba ablakának átrakását, valamint az előtér ablakainak beillesztését. Mert de jó lenne, ha újra zárható lenne a ház...