Székesfehérvár-Budapest.
Mondanom sem kell, hogy a nyár utolsó hónapja komoly drukkolással telt, hogy a közigazgatási eljárás gyorsan és zökkenőmentesen menjen. A folyamat ugyanis úgy nézett ki, hogy amint az megvan, az ügyvéd tovább utalja nekünk a kínaiaktól kapott előleget, a kínaiak pedig elindítják azt a nemzetközi utalást, ami kiegyenlíti a hiányzó összeget. A céldátumunk Székesfehérváron szeptember 30-a volt, ekkor szerettük volna kezünkbe kapni a kulcsot, de ezt megelőzően, hétfőn a kínaiak már azért érkeztek Magyarországra, hogy a szülők bejelentkezzenek a lakásba.
A várakozási időt felhasználva megtaláltuk magunk számára a megfelelő hitelkonstrukciót, amiben az összes szám sokkal szebb volt, mint az előzőben. Egy sima lakáshitel lett végül lakástakarék pénztárral kiegészítve, kiváló hitelminősítéssel. Ez volt a dolog egyszerűbb része, de aztán ez is vissza tudott ütni - ilyen, amikor kiderül: nem elég profinak látszani.
És erről a fenti közhelyről nekem a székesfehérvári ügyvéd jut majd mindig eszembe. Akivel megbeszéltük a módosítási igényünket, összeszerveztük ismét a két vevőt és két eladót az irodájába egy hétfő reggelre. Előtte héten aprólékos és mindenre kiterjedő e-mailt írtam neki arról, hogy az új felállás alapján hol és mit kell módosítania a szerződés szövegén és a többi papíron (az eladókkal is egyeztetve nem szerződésmódosítást csináltunk, hanem újból aláírtuk a javított változatot, mivel semmilyen hivatalos helyre nem volt még leadva). Ezt ő kérte, nem én akartam munkára kényszeríteni (meg persze hozzátette, hogy a módosításért sajnos el kell még kérnie 7.500-at), de végül azon a hétfő reggelen párom írta át a dokumentumokat az ügyvéd gépén. Az ügyvéd közben sürgetett minket, hogy hamarosan el kell mennie, de valahogy egyikünk sem kapcsolt, hogy minél előbb fel kellene pofozni egy szívlapáttal.
Az általa át sem nézett dokumentumokat kinyomtatta, majd ellenjegyezte. Ennek köszönhettük azt, hogy a fizetési részleteknél az eredeti hitelösszeg maradt a bank vállalásai mellett, nem az új. Napokig mi sem vettük észre, így került a Földhivatalnál érkeztetésre, és így adtuk be a banknak a hiteligényléshez is. Ez mit jelent? Egy heves és ideges telefonhívást részemről az ügyvéd felé, amikor csak a hangsúly és a nyomatékok jelzik, hogy ugyan bazdmeg, ezért fizettünk? Úriemberként letárgyaltam hát, hogy bár el akartuk kerülni, mégis lesz kedves csinálni egy szerződésmódosítást, amit természetesen mi beviszünk majd a Földhivatalba megint, leadjuk a banknak is, csak felejtsük már el egymást. A szerződésmódosításért végül a párom ment el hozzá (az eladókhoz már mi vittük el, hogy ne kelljen újra egyeztetnünk a naptárunkat), akinek kifejezte mély felháborodását a viselkedésem miatt. Az ilyen dolgokat illik személyesen megbeszélni. Ráadásul nem is tudtunk elszakadni tőle, mert mint kiderült, az egyik sürgetős találkozásunk alkalmával véletlenül elrakta a letéti papírokat, amik a hitel folyósításához kellettek a banknak, majd többször írt és keresett minket az előleg tovább utalásának ellenértékéért.
Aztán visszatérve a profizmushoz. A bank ingatlanos tanácsadója korábban alaposan utánajárt annak, hogy a hitel összegét fel lehet-e venni bármelyik bankfiókban, készpénzben is. Persze. Hogyne. Semmi akadálya. Simán. Maximum a közjegyzői szerződés aláírása volt sima. Utána még be kellett mutatnunk egy biztosítást, amit a székesfehérvári házra kötöttünk, egy letéti igazolást, amiben a tulajdonosok tulajdonjog lemondó nyilatkozata foglaltatott, és még egy elismervényt tőlük, hogy átvették az előleget és az önrészt, mert a bank mindig az utolsó részletet adja. És itt vágott gyomron a bankfiók ügyintézője a tekintetével, amikor azt kezdtem neki magyarázni, hogy Székesfehérváron, tudja, az ottani bankfiókban vennénk fel, hogyhátmikorlehet? Semmikor - ha nagyon össze akarom foglalni a válaszának a lényegét. Az általa kifolyósított hitelt ugyanis csak az ő - értelemszerűen budapesti - bankfiókjában lehet felvenni.
Ott álltunk, le volt beszélve a székesfehérváriakkal az önrész és a hitelösszeg kifizetésének időpontja, a helyzet pedig a következő volt:
1. önrész: A kínaiak hiába ígérték, hogy a pénz úton van és hiába adtuk be a kérvényt az összeg levételére a bankfiókba, a tranzakció végül megszakadt, és csak több napos csúszással értesítette a bank a forrást. Azaz, mire át kellett volna érnie párom számlájára, újra útnak kellett indítani, ami megint több munkanapos csúszást jelentett. Ráadásul, ha a beadott igény ellenére nem veszed fel a kért összeget a banknál, az igényelt összeg egy bizonyos (hiába csekély, nagy összegnél mégis jelentős) százalékát ki kell nekik fizetned. Ez utóbbit párom hősiesen kimagyarázta, de három munkanapnyi levegőt tudott csak szerezni, tovább a bank sem várt.
2. hitelösszeg: Ezt sem tudtuk kifizetni az eladóknak, és feszített időbeosztásuknak köszönhetően aligha várhattuk el, hogy felutazzanak Budapestre a pénzért.
Az első pont esetében maradt az imádkozás, hogy ezúttal se a kínai fél, se a bankja ne hibázzon. A másodiknál pedig írtunk egy fizetési módosítást, amit mindkét eladó és mi ketten is aláírtunk két tanú előtt. Ez azt tartalmazta, hogy a bank fizesse ki a párom számlájára a hitelösszeget, aki ezt levéve majd készpénzben átadja nekik azt. Mert a sok kavarás, keveredés és újratervezés ellenére egy nagyon jó dolog mindenképpen volt a történetben: kiderült, hogy mivel a páromnak még junior számlacsomagja van, bármekkora összeget le tud venni róla körülbelül 1.000 forintos levételi díjért.
Azt nyilván mondanom sem kell, hogy végül minden jól alakult. Az önrész megérkezett, levettük, kifizettük, majd megjött a hitelösszeg is, amivel ugyanígy tettünk. Ezt követte egy komoly activity összecsapásba ágyazott kulcsátadás a kínaiak számára, majd egy kulcsátvétel, ami után különösen erős késztetést éreztem arra, hogy egy üveg pezsgőt vágjak az újdonsült szerzeményhez. De még jó, hogy nem tettem, mert szinte biztos, hogy leomlott volna a vakolat...
