Jöjjön egy kis kitérő az unalmas házépítős képek forgatagában. Az korábban már kiderült a történetből, hogy az eredeti terveink szerint a házhoz formailag nem nyúltunk volna. Fejtegettem már azt is, hogy ez számos kompromisszum meghozatalát jelentette, de ez különösebben nem zavart egyikünket sem. Menet közben azonban úgy hozta az élet, hogy belassult a projekt, és mi is át tudtunk gondolni számos szempontot és eshetőséget.

Ennek az újratervezésnek a folyományaként néha bele kellett harapnunk az öklünkbe, és könnybe lábadt szemmel végig kellett néznünk, ahogy olyan részeket vernek szét és bontanak vissza a szakemberek, amit már a mi instrukcióink alapján hoztak létre. Ilyen volt a fürdőszoba szétvésése, amit mi betonoztattunk újra - akkor még a WC-t is oda terveztük, tekintve, hogy máshol nem fért el.

A szakemberek viszont bebizonyították, hogy nekik nincs szükségük grandiózus újragondolásokra ahhoz, hogy alkalomadtán az építés-bontás menetrend szerint dolgozzanak.

A kőműves nyilván olyan lehet, mint a szőke nő, van róla egy csomó vicc, és mindenki tudja, hogy ezek a viccek nem vonatkoznak az összesre. Viszont kivételekkel csak az ismerőseink ismerősei találkoztak - sőt, talán csak az ő ismerőseik. Egy ismerősöm mesélte, hogy egy ismerőse nehezményezte a kivitelezőnél, hogy az új lakásában lejt a fürdőszoba burkolata. Ezt a tényközlést hosszas levelezés követte, nagyjából ilyen szinten:

 - Lejt a burkolat a fürdőszobában. Javítsák ki.
 - Dehogy lejt.
 - De lejt, szemmel láthatóan. Javítsák ki.
 - Legalább könnyebben összefolyik a víz az összefolyóba.
 - Nincs is összefolyónk. Egy bútor nem állna meg rajta egyenesen. Javítsák ki.
 - De nincs is bútor a fürdőszobában.
 - De mi van akkor, ha vennék egyet?
 - Manapság már minden fürdőszoba bútor lába állítható.

A fenti párbeszéddé alakított eszmecseréből is jól kivehető a lényeg, hogy végül is, ha valami nem sikerül tökéletesen, azt még valahogy ki lehet magyarázni. A jó lesz az meg a majdnem derékszög kiszólások viszont annyira nem szívderítőek, ha az ember fizet is a munkáért, hiszen majdnem jót és közel derékszöget én is tudok csinálni. Elvégre a 95 fok is majdnem derékszög, miközben az impresszionista festők módjára bekent szilikon is lehet jó, csak éppen borzasztó ronda. Ahogy a Soproni óriásplakátja hirdette nagyon találóan: mi magyarok bármit megcsinálunk - szemmértékre.

Az építés-bontás ütemezés a világ legegyszerűbb építészeti stílusa, ugyanis előzetes gondolkodást nem igényel. Úgy nagyjából meg kell csinálni, ami az elképzelésekben szerepelt, aztán esetleg el lehet mormolni néhány imát, hogy a magyarázatot elfogadják mellé - meg persze ne dőljön ösze. Ha meg nem sikerül, nem kell csüggedni, húzunk rá még egy réteget, majd újrarakjuk, kiegyenesítjük egy gipszkarton lappal, majd beáll, és a fenti diskurzusban is látható módon szóba jöhet jóval extrémebb magyarázat is. Én hallottam már olyat is, hogy nem vagyok festő, ezért nem is tudok glettelni (közben adott egy közel milliós ajánlatot a teljes ház kifestésére).

Nekünk a legextrémebb esetünk az előtér egyik legfontosabb fázisakor történt, amikor már felkerült a függesztett álmennyezet, ki is lett glettelve rendesen (vagy hát ahogy sikerült), majd egy vasárnap reggel arra nyitottunk be a házba, hogy hatalmas víztócsa áll az előtér közepén, a plafonon az illesztések végig vannak ázva, miközben csepeg a víz fentről. Azonnal hívtam a kőműveseket, akik később azzal poénkodtak, hogy a telefonhívásom alapján több vízre számítottak. Én mondtam, hogy nekem egy csepp víz is sok lenne, úgyhogy nem vicces, mire ők közölték, hogy sejtik, mi a hiba, a vápánál volt erre esély... később persze sehogy sem sikerült normálisan kiglettelni a plafont.

(UPDATE: most bukkantam a fotókra, amiknek a segítségével még jobban érzékelhető a probléma).

Ennek a hasonló változata volt, amikor a fűtésrendszer beindításakor a gipszkarton mögül spriccelt a víz, majd a vizes azt mondta erre nagyjából, hogy jah, lehet, hogy nem kentem be [a csövet]. Itt is ki kellett vágni a kartont, hogy kiszáradjon mögötte a fal, és rendesen össze lehessen rakni a rendszert. Ez a vizes volt az is, aki nem nagyon támogatta, hogy a karton mögé kerüljenek a csövek. Amikor megkérdeztem, hogy előfordult-e már olyan havaria, amilyenre hivatkozik, akkor azt a választ kaptam, hogy de előfordulhat. Nos, ő megoldotta, neki lett igaza. De ő volt az is, aki az előtérben a fűtéscső megforrasztása után/közben úgy szállt le a létráról, hogy kicsit megégette a műanyag bejárati ajtót. Később ezt tagadta, de amikor szembesítettem, hogy ki más használ nyílt lángot munka közben, nem tudott alternatívát ajánlani.

Tulajdonképpen egyik szakemberünk sem volt túl kritikus önmagával szemben. Viszont egymást szidták folyamatosan még úgy is, ha éppen a vizes, a villanyos és a kivitelező is a ház egy-egy másik helyiségében volt. A másik munkájában a hibát bármelyikük megtalálta jó érzékkel. De nem akarom ezt a bejegyzést túlfolyatni, úgyhogy a többi sztorit majd a menetrend szerinti további bejegyzésekben vesézem ki, mert azt azért senki ne gondolja, hogy "megúsztuk" ezzel a pár "aprósággal"...