Ahhoz, hogy az élmény teljes legyen, kicsit vissza kell lépnünk az időben. Most még ott tartunk, hogy egyetlen rajzunk van a hozzá tartozó elképzeléssel arról, miként is kellene megtörténnie az új vízvezeték bekötésének. A tanácstalanságunkat néhány tétova lépéssel fűszereztük a legelején, így nem túl látványosan haladtunk előre.

A linóleum felszedése egyenesen demoralizáló tud lenni. Ott állsz, finoman húzod, hogy engedje a ragasztó, aztán egy tenyérnyi darab a kezedbe szakad, és kezdődhet elölről. És már csak 12 négyzetméter mínusz egy tenyér van hátra... Aztán hála annak, hogy mindenhez lehet célszerszámot venni, végül csak megküzd vele az ember, de közben még az sem okoz igazán nagy örömöt, ha nagyobb daraboktól is sikerül megszabadulni. De mégis ez okozza a legnagyobb izgalmakat, amit a folyamat közben el lehet képzelni.

Úgy gondoltam, hogy ennél egy szinttel feljebb helyezkedik el, ha az ember felvállalja és sikerrel veszi a küzdelmet egy bontásra ítélt kád ellen. Mondanom sem kell, hogy a kád megboldogult fiatalkorában nem bántak túl arányosan a szakértelemmel és a kötőanyaggal. Ez nem jelent többet, mint ami: méretes téglákkal és rengeteg betonnal körbefalazták az egyébként is fémből lévő kádat. Talán az is csak utólag jutott eszükbe, hogy a kifolyót ideiglenesen szigetelőszalaggal rögzítették. Addigra viszont nyilván megkötött a beton, mert ez közel harminc évre így is maradt.

Ezen a ponton gondolhattak arra, hogy akkor már legyen szép, de végül egy erős bordó járólapot és egy világoskék csempét kombináltak össze. Igaz, akkoriban nem nagyon lehetett mást kapni, és ezt kénytelen vagyok elfogadni hivatalos indoklásként. És persze így olyan lehet a fürdőszobánk, amilyet mi szeretnénk - egy picivel kisebb méretben.

De visszatérve a kádra. Azt nem mondom, hogy kudarcot vallottam, mert csak az időm volt kevés. De lényegében nem találtam akkora kalapácsot és vésőt, amivel számottevő eredményeket sikerült volna elérnem. Itt-ott a csempét sikerült lepattintanom, kicsit lejjebb egy-egy darab tégla is megadta magát, az áttörés viszont elmaradt. Habár az etap végére (az elejéhez képest) jelentősnek mondhattam az előrehaladást, mégis csalódottság volt bennem. A régi módszerek, a nyers fizikai erő ehhez a házhoz kevésnek bizonyultak.

A napot végül azzal zártuk, hogy leendő apósom, a vízvezeték-szerelő és a kis Makita számára előkészítettük a terepet a következő napokra. A képeken látható módon lefóliáztunk mindent, amiért kár lett volna, mert ami ezután következett... azt csak eggyel később fogom elmesélni.