Budapest.

A CORVIN NEGYED közvetlen közelében, a Klinikák metrómegállótól 300 méterre, eladó egy világos, fiatalos, azonnal költözhető első emeleti téglalakás. A 38 nm-es lakásban egy tágas szoba erkéllyel, egy kényelmes konyha, egy fürdőszoba és egy kis tároló kapott helyet, de tartozik hozzá egy kis pincei tárolóhelyiség is. A lakás szép, igényesen karbantartott. Tökéletes választás első otthonnak, de a környék gyors fejlődése miatt befektetésnek is kiváló.
A közelben több egyetem, iskola, óvoda, orvosi rendelő és számos bevásárlási lehetőség is található. A kerületben a lakás tulajdonosoknak ingyenes a parkolás.
Kérem, ingatlanosok ne keressenek.

A fenti szöveggel kezdtük el hirdetni a VIII. kerületi lakást, először az ingyenes oldalakon. Mivel az idő nem szorított minket, meg sem fordult a fejünkben, hogy ingatlanközvetítő segítségét vegyük igénybe. Ennek banális oka van: csak olyan ember szolgáltatását vesszük igénybe szívesen, akiben megbízunk, akit valamilyen módon ismerünk (legalább a munkáján vagy egy ajánláson keresztül, ez legalább annyira egyszerű, mint amennyire annak hangzik). Plusz ekkor még nem tudtuk, hogy a hirdetésünkre szinte kizárólag ingatlanosok jelentkeznek majd, miközben a magán érdeklődők távol maradnak.

Első este még minden szép volt és vidám. Rögtön megjött az első telefon, egy hölgy azt állította, hogy egy vevője éppen ilyen lakást keres. Nem, nem ingatlanos. Azaz jó, persze, az, de nem olyan. Speciális igényeket kielégítő iroda az övék, higgyem el, megéri neki megmutatni a lakást. Őt követte egy magán érdeklődő telefonja, aki remegő hangon kérdezte, hogy megvan-e még a lakás, mert a lányának nagyon kell. Győztes vigyorral az arcomon közöltem, hogy aha, persze, megvan, de tényleg sietni kell, mert egy hölgy már jön is megnézni másnap. Ami ezután jött: elkezdtek ömleni az ingatlanos hívások, amivel két komoly gondom volt. 1) Szinte az összes hívó úgy darálta le az irodája nevét, hogy semmit sem értettem belőle, többszöri visszakérdezés után sem. Ezért lehetetlen volt lecsekkolni őket, hogy valóban gigantikus ügyfélkörük van-e. 2) Benne volt a hirdetésben, hogy hagyjanak békén - a legnagyobb magyarországi hálózattól fél óránként felhívott valaki, és hiába tudja az ember, hogy rengeteg irodájuk van, mégis feszültséget kelt benne, hogy hülyék ezek, hát most mondtam el... ezt az irodát élből pattintottam le, a többiek közül pedig úgy rostáltam, hogy aki határozott és értelmes volt, azzal egyeztettem időpontot, a többit elküldtem. A legtöbben azzal jöttek, hogy már van is vevőjük, tehát csak egy gyors megnézés kellene első körben.

Ebből gyakorlatban a következő lett: a magán érdeklődő hölgy lemondta, mert a lánya talált másik lakást. Aztán jöttek sorban az ingatlanosok. A legelső hölgyről az derült ki, hogy önmagán kívül mást nem nagyon tud eladni. Talicskaszám hordta elém az érveket, hogy miért jó a lakás, és miért fogja ő simán eladni. Sajnos épp most vett a fiának lakást, pedig ezt mennyire megvenné! Az első benyomást nagyon rontotta, hogy elvileg neki megbízása volt az ügyfeleitől, hogy találjon számukra megfelelő lakást, mégis nekem kellett vele leszerződnöm, hogy jutalék ellenében eladja az általam kínáltat. A vételár 5 százaléka plusz áfa. Fogalmam sem volt, hogy működik ez, és nem értettem. Mondhatta ő, hogy csak aktív megbízás aláírása után mutathatja meg a lakást az ügyfeleinek, de fel nem fogtam, miért én fizetek, ha őt az ügyfél már megbízta a megfelelő lakás felhajtásával. Annyira érthetetlen volt számomra a dolog, hogy még a következő ingatlanossal is hosszas szócsatát vívtam. Ő meg ráadásul úgy jött oda, hogy gondoljam át, mert 20 százalékkal túl van árazva az ingatlan, így lehetetlen eladni. De van vevője, persze. Végül első nap megköttetett az első kettő megbízás, de azért, hogy mi se járjunk rosszul és az ingatlanosok jutaléka is meglegyen, feltornásztuk a lakás árát közel egymillió forinttal. Hogy a második ingatlanosnak is igaza legyen.

Itt valószínűleg elkövettük azt a hibát, hogy megbíztunk az ingatlanosokban a magán hirdetésünkben is megemeltük az árat. Ezzel elértük azt, hogy magánúton nem történt több megkeresés, így meg idővel rászorultunk az ingatlanosokra. Öngól. Jött még több ingatlanos, még több megbízással. Az egyik például külföldi befektetőknek keresett lakásokat Budapesten. Benne az volt szimpatikus, hogy nem kellett megbízást aláírni, elég volt csak akkor, ha lakásnézőt hoz. Igaz, hiába volt nagyon határozott, és tolta feljebb az árat, hogy ők majd aztán lazán eladják, végül a lakásnézésig sem jutottunk. Hat-hét ingatlaniroda számos reménnyel közelítette meg a kérdés, de végül összesen három konkrét érdeklődővel tudtak szolgálni több hét alatt. A talicskás ingatlanos hölgy hozott egy fiatal srácot, aki sokallta az árat, egy másik annyira türelmesen keresett, hogy talált jobbat, a harmadik pedig egy házaspár volt, akik a lányuknak kerestek, de nekik meg nem volt igazán sürgős a dolog.

Az ingatlanpiacot ismerve persze tudtuk jól, hogy a lakást egy kicsit túláraztuk, aminek legfőbb oka az ingatlanosok betörése volt. Azt is tudtuk ugyanakkor, hogy a Corvin negyed már szinte a küszöbünkig ér, ez mégiscsak egy téglalakás, ráadásul első emeleti és még erkély is van hozzá. Ráadásul tényleg nagyon rendbe tettük, miután párom öccse kiköltözött (volt két csőtörésünk, amik után teljes járólap csere volt a konyhában, friss festés, stb.). Azzal is tisztában voltunk, hogy vannak hátrányai is a lakásnak, a környék elsősorban, és a fűtés még konvektoros, a nyílászárók lehetnének újabbak. Olyan vevőt kellett találnunk, akit - épp úgy, ahogy anno minket is - a lakás pozitív oldala fog meg.

Az ingatlanosokkal akkor kezdett a pohár betelni, amikor egy nap ketten hívtak fel, de mindketten elfelejtették közölni, hogy a legnagyobb hazai hálózatnak dolgoznak. Az egyik egy nagy befektetőről mesélt, a másik pedig egy fix vevőről (neki csak azért adtam időpontot, mert az első miatt úgyis át kellett mennem a lakásba). A bili akkor borult, amikor az első, a nagy külföldi befektetőt ígérő azzal hívott fel, hogy látja, a kollégával korábbra egyeztettem időpontot, és náluk az a szabály, hogy akkor ő már nem jöhet. A másikat is azzal a lendülettel ezen a ponton kellett volna kiraknom. De valamiért az lett a vége, hogy leszerződtem ezzel a tenyérbemászó képű sráccal, aki annyira szétesve érkezett a találkozóra, hogy még névjegykártya sem volt nála. Végül tehát a sorozatosan lepattintott hálózat is felkerült a listánkra.

Ezzel együtt itt megakadt a lakáseladás lendülete, és egyre határozottabban kezdtünk azon gondolkozni, hogy kézbe kellene venni a dolgokat. Ez első lépésben a meglévő szerződések felbontását jelentette volna (vagy legalábbis a kapcsolat megszüntetését), második lépésben pedig a magánhirdetéseink frissítését (mert hiába fizettünk elő egy-egy kiemelésre, csak az ingatlanosok telefonálási kedvét erősítettük meg újra és újra). Ráadásul ezzel párhuzamosan a másik szálon beindultak az események, szóval lassan lépéskényszerbe sodródtunk.