Vegyünk házat!

anno&most | A garázs melletti sarok

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon!

2019. június 05. - badaydeni

Korábban már beharangoztam, hogy lesz egy visszatérő rovat, ami górcső alá veszi a ház és az udvar bizonyos pontjait, hogy miként változtak a megvásárlástól eltelt idő alatt. Ennek keretében kicsit mesélek majd mindenről (is), ami eszembe jut, és hozok nagyon látványos képeket a kontrasztok alátámasztására.

Az első gócpontnak egy érdekes helyet választottam, ez pedig a garázs melletti sarok, ahol a magaságyás is helyet foglal. És hogy mi olyan különös az udvarnak ebben a szegletében? Szerintem ez az egyik olyan pont, ami a leginkább jellemzi, hogy honnan hová kellett lehetett eljutni a ház birtokbavétele közben. Na meg azt is, hogy mennyire érte meg a befektetett munka.

A garázs melletti sarok tulajdonképpen a garázs és a baloldali telekszomszédok felőli kerítés által határolt kis terület, ami viszont volt már háborús felvonulási zóna, de kísérleti szeméttelep is. Amikor a házat megvettük, a garázs mellett egészen konkrétan egy másik garázs állt, ez viszont csak a nevéből tűnt ki. Ha valaki megkérdezte volna, hogy mégis mi lehet ez az építmény, biztosan azt mondom rá, hogy ez is egy garázs, az kétségtelen. Persze biztosan elgondolkoztam volna rajta. Mert azért ez mégiscsak úgy néz ki, mintha egy ügyetlen művész (vagy szakember!) megnézte volna a fémgarázsunkat, és azt mondta volna, hogy történjék bármi, én ezt lemásolom! Mutatom képen, hogy sikerült mindez:

index86.jpg

És itt nem is csak a garázskezdeményről van szó, aminek az alját kezdetleges módon téglákkal rakták ki, hanem - mivel az udvarban egy vállalkozás autói telephelyeztek - az azt körülvevő szemétmennyiségről is. A földben viszonylag mélyen is különböző autó alkatrészeket találtunk, és sokáig úgy tűnt, hogy kifogyhatatlan ezekből a hely. Mellette helyet kapott még egy hevenyészetten letakart kupac, ami állítólag egy fémvázas csarnok elemeit rejtette. Ezt "sajnos" már nem volt ideje felállítani az előző tulajdonosnak. A sarok jellegzetességei közé tartozott még a mögötte húzódó kerítés, ami két szomszéddal is határos, és amit úgy oldottak meg, hogy próbáltak minél magasabb halmot képezni mindenféle máshol nem használható elemből. Érthető módon ezen senkinek nem volt kedve átmászni, így végül is a kerítés funkciót is jól ellátta.

index87.jpg

Hamar úgy határoztunk, hogy ezt az állapotot meg kell szüntetnünk, már csak azért is, mert a kerítés rehabilitációs törekvéseink nagyjából ezen a ponton feneklettek meg. Nem is részletezem jobban: nekiálltunk kiüríteni a területet, felszedtük a téglákat, lebontottunk a garázsról, amit csak lehetett, talpra állítottuk és kiegyenesítettük a kerítést, majd jöhetett a vasszerkezet aprítása flexszel (ebből lett aztán az a polc, amit a mai napig használunk). Ebben a szakaszban a törmelékkel egyelőre annyi történt, hogy átkerült az udvar egy másik pontjára, hogy aztán konténerre pakolva megszabaduljunk tőle. Ez már nagyon hozzáad a felhasználói élményhez, de mire letisztult az egész körlet, egész pofássá is vált.

index88.jpg

A kerítést szépen végigvezettük, majd belekezdtünk a tereprendezésbe, mert a látvány így azért még elég puritán. A földnek viszont elég sok idő kellett ahhoz, hogy magához térjen, és ez a terület is kizöldüljön. Ebben segített a csodasövény, ami egészen a meghagyott garázsig tart, illetve egy sort ennek az oldalába is ültettünk. Ezt érdemes jó gyorsan megtenni, mert évek kellenek hozzá, hogy a sövény kellőképpen megnőjön, és eközben bármennyire is fájdalmas, kíméletlenül vissza kell vágni, amikor csak meglódul, hogy erősödjön. Ezt nem úgy írom, mint a téma szakértője, hanem inkább úgy, mint aki ezt tapasztalta az évek során. Íme:

index89.jpg

Igen, így néz ki most az udvarnak ez a része. Idén tavasszal felkerült egy összetákolt csatorna is a garázsra, hogy minél több vizet tudjunk összegyűjteni itt is. Nincs is mit magyarázni, láthatóan megérte az a nem kevés munka, ami elvitt minket A-ból B-be, de azért kerüljön ide a végére még egy kép, ami még plasztikusabban mutatja be a kiinduló és a jelenlegi állapot közötti jelentős különbséget:

am01.jpg

Úgy gondolom, hogy visszanézni mindig fontos. Amellett, hogy megmutatják a régi képek azt, hogy mennyi munka van akár egy ilyen, elsőre jelentéktelennek tűnő szeglet rendbetételében, rendkívül szórakoztató lehet az a különbség, ami mindössze pár év alatt, a régi és az új tulajdonosok eltérő szemléletéből jött létre. Ha nagyon hatásosan akarnék fogalmazni, azt írnám, hogy valahol innen indult a magaságyásból szüretelt paradicsom története, ami így még édesebb...

A bejegyzés trackback címe:

https://vegyunkhazat.blog.hu/api/trackback/id/tr3714879996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása