Szolgálati közlemény: a bank jóváhagyta a hitelkérelmet, így a jövő héten már szerződést írhatunk alá a lakossági energiahatékonysági hitelprogram keretében a ház szigetelésére és a napelemekre. Hosszú és rögös út vezetett idáig.
Legutóbbi kapcsolódó bejegyzésemben ott hagytam abba a történetet, hogy jó híreket kaptunk, és már csak egy javított árajánlatra és vállalkozói szerződésre van szükségünk. A kivitelezővel folytatott feszültséggel teli telefonbeszélgetésünk után nem sokkal találkoztunk személyesen is, aláírta a módosított papírokat, és kiderült, hogy ha nyár elején el lehet kezdeni a szigetelést, az neki tökéletes. Úgy váltunk el, hogy amint lehet, hozzá is kezd, és a mi házunk lesz az első.
Személyesen vittem be a bankba még aznap a hiánypótlást, az ügyintéző pedig azzal fogadott, hogy addig nem enged el, amíg nincs minden rendben. Biztosítottam róla, hogy ebben egyetértünk, hajlandó vagyok akár ott is aludni, de végül alig félóra alatt minden sínre került. Az ügyintéző és a hitelellenőr az előző napjukat arra szánták, hogy kibogozzák az anyagunk részleteit, így azt is megígérte, hogy másnap reggel már a hitelellenőr asztalán lesz a módosítás, és azzal kezdi majd a napját. És bár ez a szerda reggelt jelentette, annyira bennem volt a várakozás feszültsége, hogy csütörtök délután írtam egy e-mailt az ügyintézőnek, hogy érdeklődjek. Ő végül csak pénteken hívott, de így is bámulatos sebességgel lement ez az utolsó kör. Innentől pedig jöhetnek a bejegyzések a munkálatokról! Egészen biztosan izgalmas lesz.
UPDATE (2019-05-20): ha valaki mással történne, nem hinném el. Így is nehéz. Felhívott az ügyintéző az imént, hogy a holnapi aláírás elmarad, mivel az MFB kiválasztotta ellenőrzésre az anyagunkat. Így az a folyamat, ami általában 30 másodpercet és egy klikkelést vesz igénybe, öt napra is duzzadhat. És duzzad is, mivel holnap épp az aláírás időpontjában járna le az öt nap, ezért az ügyintéző nem tudja előzetesen megküldeni se nekünk, se a közjegyzőnek a szerződést, azaz közjegyzői okirat sem készülhet időre. Sebaj, elvileg csütörtökön most már tényleg pont, vagyis aláírás kerülhet a szerződés végére.
UPDATE (2019-05-23): HURRÁ, ALÁÍRTUK A SZERZŐDÉST! De van azért üröm az örömben... Részletek itt.