Valahogy mindig úgy adódik, hogy képtelen vagyok utolérni magamat. Vagy, hogy jobban nézzen ki a dolog: a kőművesek tempójával egyszerűen képtelenség lépést tartani. És ez így van jól. Persze, megint le lehet írni, hogy néhány hete még annak is örültünk volna, ha valaki a nyárra vagy akár az ősz…