Székesfehérvár.

A legszívesebben leírnám a nevét és minden elérhetőségét annak az ügyvédnek, akit mi találtunk életünk egyik legfontosabb eseményének jogi megtámogatására, hogy mindenkit megóvjunk ettől a pusztító katasztrófától. Mélyreható csalódás volt, hiszen - ahogy korábban is említettem - számunkra fontos bizalmi kérdés, hogy kinek a szolgáltatását vesszük igénybe. Őt egy jó ismerősünk ajánlotta, tehát eleinte nem is gyanakodtunk, hogy gond lehet (még jó, hogy baj nem lett).

Az persze rögtön gyanús lehetett volna, hogy egy rövid telefonos egyeztetés után az adatokat e-mailben kérte be, és az időközben felmerülő kérdéseinkhez úgy kellett kierőszakolnunk egy személyes találkozót. Itt aztán széles gesztusokkal, némileg unottan, de semmiképp sem empatikusan magyarázott mindent, ami eszébe jutott egy adásvételről. De követhető maradt, ez elvitathatatlan. Aztán egyszer csak, a semmiből közbevetette, hogy bocs, de múltkor rosszul mondta, kicsit drágább lesz az ügyvédi díj. Apró számolási hiba, nem érdekes. Az egyeztetés végére olyan kétségeket vert belénk, amelyekkel nem tudtunk mit kezdeni. Vajon jó ötlet vele folytatni? Arra viszont nem volt időnk, hogy új ügyvédet keressünk, így abban bíztunk, hogy a méregdrága belvárosi iroda és az impozáns környezet egy kiváló szakembert foglalnak keretbe.

Székesfehérvár.

Az ingatlanosokk után két lehetőség rajzolódott ki előttünk. 1) Mivel párom bátyja talált új munkát külföldön, a család ismét több évre elkötelezte magát. Számunkra tehát megmaradt a II. kerületi lakás kényelme, vagy... 2) Nemcsak eladjuk a VIII. kerületi lakást, de a Székesfehérváron felfedezett családi házat is megvesszük. Elkapkodni semmit sem akartunk, de a székesfehérvári ház adottságai és elhelyezkedése mindig ugyanabba az irányba tereltek minket: ez most egy vissza nem térő alkalom.

Ezt fejben lejátszva úgy döntöttünk végül, hogy bele kell vágnunk, hiszen néhány év múlva családot szeretnénk alapítani, és mindketten úgy gondoltuk, hogy ehhez nem árt egy családi ház. A dolog legegyszerűbb részén ezzel túl is voltunk: ezt eladni, azt megvenni, aztán beköltözni, pipa. Nyilván mindketten sejtettük, hogy ez ennél összetettebb lesz, de azt - tapasztalat hiányából fakadóan - felmérni sem tudtuk, hogy ez pontosan mit jelent.

Budapest.

A CORVIN NEGYED közvetlen közelében, a Klinikák metrómegállótól 300 méterre, eladó egy világos, fiatalos, azonnal költözhető első emeleti téglalakás. A 38 nm-es lakásban egy tágas szoba erkéllyel, egy kényelmes konyha, egy fürdőszoba és egy kis tároló kapott helyet, de tartozik hozzá egy kis pincei tárolóhelyiség is. A lakás szép, igényesen karbantartott. Tökéletes választás első otthonnak, de a környék gyors fejlődése miatt befektetésnek is kiváló.
A közelben több egyetem, iskola, óvoda, orvosi rendelő és számos bevásárlási lehetőség is található. A kerületben a lakás tulajdonosoknak ingyenes a parkolás.
Kérem, ingatlanosok ne keressenek.

A fenti szöveggel kezdtük el hirdetni a VIII. kerületi lakást, először az ingyenes oldalakon. Mivel az idő nem szorított minket, meg sem fordult a fejünkben, hogy ingatlanközvetítő segítségét vegyük igénybe. Ennek banális oka van: csak olyan ember szolgáltatását vesszük igénybe szívesen, akiben megbízunk, akit valamilyen módon ismerünk (legalább a munkáján vagy egy ajánláson keresztül, ez legalább annyira egyszerű, mint amennyire annak hangzik). Plusz ekkor még nem tudtuk, hogy a hirdetésünkre szinte kizárólag ingatlanosok jelentkeznek majd, miközben a magán érdeklődők távol maradnak.

Székesfehérvár.

A budapesti lakáspiac bús romantikája után bizonytalan léptekkel, de egyre elszántabban tekintettünk a székesfehérvári lehetőség felé. Mert normális dolog-e az, hogy 15-20 millióért be kell zsúfolnunk szabad életeket pár négyzetméterre? Rendben van-e az, hogy sokévnyi gürcölés után csak ez a kis terület és a négy fal jut - némi törlesztőrészlettel fűszerezve? Mintha Budapest az álmok városa lenne, ahol élni kiváltság. Miközben nem sokkal messzebb ennyi pénzért már udvart is lehet kapni, saját kerttel, saját fákkal, egy alakítható és élhető élettérrel.

Először a gondolattal kell megbarátkozni. Fejben össze kell rakni: hogy néz ki most a napi rutin? Felkelek 7-kor, de 8-ig még húzhatom, kávé, valami szerény reggeli, 8:40-kor kilépek az ajtón, 9:00-kor már az irodában vagyok. És ha elköltözünk? Kelhetek hétkor, de azt nagyon nem húzhatom. Jöhet a kávé a kis reggelivel, de a 7:51-es vonaton ott kell lennem, mert csak így van esélyem 9 után pár perccel beesni - feltéve, ha a Déli pályaudvar és az iroda közötti szakaszt végigrohanom. Azért ez nem annyira komoly lemondás, csak kicsit nagyobb tudatosságra van szükség.

Budapest.

Miután kritikus szemmel végigjártuk Zebegény összes eladó házát, felmerült bennünk a Budapesten belüli költözés lehetősége. Elvégre mindketten Budapesten dolgozunk, itt vannak az ismerőseink, a barátaink. Ezzel együtt az ötletet átitatta a nincs-ló-jó-a-szamár-is érzése.

De nem ezen bukott el a dolog. Néhány hétre ugyanis ezt az irányt is fel tudtuk pörgetni magunkban annyira, hogy elkezdtünk hinni benne. Mindketten el tudtuk képzelni, hogy eladjuk a VIII. kerületi kis lakást, és veszünk egy kicsivel nagyobbat - akkor már a II. kerületben, vagy annak környékén, mert a kialakult életritmusunkat nem akartuk feladni. Egy ideig párom bátyjának és családjának is kerestünk nagyobb lakást, hogy a három gyerekkel kényelmesen elférjenek. Így mi meg tudtuk volna venni az ő lakásukat. De ezzel párhuzamosan, B tervként bújtuk a hirdetéseket, kerestük a lehetőségeinket is.

Zebegény.

És akkor hirtelen, szinte a semmiből, akár egy csodaszarvas, előbukkant álmaink zebegényi háza... talán mert épp itt volt az ideje, hogy a dolgok pozitív fordulatot vegyenek. A bejegyzés végén azért még érdemes mérlegelni, de mindenképpen hasznos tapasztalatokkal gazdagított minket az általunk csak művészlakként aposztrofált egyterű szépség.

A házba nem volt könnyű bejutni, mert albérlők lakták akkor épp, de kívülről alaposan körbejártuk, amint sikerült beazonosítanunk, melyik házról is van szó. Aztán, amikor megkaptuk a zöld lámpát, már sejthető volt, hogy itt nincs minden rendben. Az ingatlanközvetítő egy mondvacsinált indokkal kimaradt a háznézésből, de amúgy sem volt lelkes. Akkor még azt hittük, hogy belefáradt az ingatlanok iránti töretlen szeretetünkbe. Pedig mi tényleg akartunk egy házat venni Zebegényben. De valami mindig félrecsúszott.

Zebegény.

A következő körben újabb négy házat néztünk meg Zebegényben, mert ahogy távol kerültünk a falutól, úgy nőtt bennünk a visszavágyás érzése. Az sem véletlen, hogy az első itteni sétánk alkalmával összenéztünk a párommal, és azt mondtuk: legyen itt az esküvőnk - majd egyszer, amikor. De előbb a ház, ugye.

Zebegény.

Zebegény egy csodálatos ékszerdoboz. Lehet mondani, hogy ez egy közhely, de attól még nem lehet nem beleszeretni. Gyorsan elrabolja az ember szívét a vasúti völgyhíd mögé elrejtett főtér. Aztán nincs megállás: párommal és szüleivel mi is azonnal felfedezőútra keltünk, hogy minden szegletét megismerjük. A szebbnél szebb házak között viszonylag hamar meg is született az ötlet: vegyünk házat Zebegényben! Nagyjából olyan gyorsan, amilyen gyorsan most eljutottam eddig az elbeszélésben. Ez legkevésbé a mi hibánk volt, hiszen szinte minden második házon tábla hirdette: ELADÓ.

Mi más, ha nem égi jel, hogy vendéglátónk egyben a település egyetlen ingatlanosa is. Másnap lelkesen közöltük vele, hogy mi egyébként házvásárlási céllal érkeztünk. Bár a terv az volt, hogy az utcákon csatangolva keresünk eladó házakat, közben összeraktuk, hogy rajtunk csak ő segíthet. Másnapra máris feszített programot állíttattunk össze magunknak, és az ő vezényletével több házat is megnéztünk. Az elképzelésünk persze nem volt pontos, de egyre inkább abba az irányba mutatott, hogy egy többgenerációs családi házat találjunk, ahol négyesben kényelmesen elférünk - és ünnepekkor a másik három testvérnek is van hely.

Vegyünk! Egy kényelmes és romantikus, beszélgetéssel töltött séta eredményeként született meg ez a gondolat. Persze, akkor még nem ilyen formában. A párommal hosszasan elemezgettük a lehetőségeinket, és számos variánst végig is jártunk, mire A-ból eljutottunk B-be (vagy Z-be, de az út során majd kirajzolódik, hogy mennyire nem egyszerű kérdésről van szó).

Lakhatás terén egyébként szerencsések vagyunk, amit elsősorban párom családjának köszönhetünk. Amikor 2011-ben felkerültünk Budapestre, a szülei úgy döntöttek, hogy vesznek neki egy kis lakást. Ez már akkor sem volt könnyű. Számtalan lakást néztünk meg, hol a beosztás volt rossz, hol a lakás állapota, hol meg egy csótány szólt közbe nagy vidáman. Aztán egy esős délutánon rábukkantunk egy kellemes hirdetésre, telefonáltunk, majd másnap meg is néztük. Mindannyian megláttuk benne a fantáziát, úgyhogy hamarosan nyélbe ütöttük az üzletet. A rendelkezésünkre álló bútorokból és az ötleteinkből egy nagyon szép és szerethető otthont faragtunk ebből a kis Corvin-negyed szélén álló 36 nm-es lakásból.