Habár az előző bejegyzésben már kilátásba helyeztem a bontási munkálatok végét, már az utolsó pont kirakásakor tudtam, hogy legalább említés és képek szintjén még vissza kell térni a témához. Levezettem ugye, hogy miket fog érinteni a bontás, de legutóbb ott hagytuk abba, hogy egyelőre csak a lépcső súlyos megcsonkítása történt meg. Pár lépcsőfok nem a világ.

Az alapban még el sem kezdett megkötni a beton, a kőművesek máris elkezdték bontani a fából készült födémet az előtéren belül, ami rögtön érdekes meglepetést tartogatott számunkra. Az előző nyáron már feltűnt, hogy a normálisnál egy kicsit több darázs köröz a tető körül, aztán még több. Így jutottunk arra a következtetésre, hogy erre valami irtó jó megoldás kell, ami egy hajnalban végrehajtott akcióterv keretében meg is oldotta a problémát - egy időre biztosan. Hogy mennyire nem volt vicces a helyzet, azt a födém elbontása után nyugtáztuk, és ezt a képek is bizonyítják.

Egészen furcsa érzés egyébként egy ekkora méhkast megfogni, az érintése krepp-papírszerű, a súlya pedig alig néhány gramm. Mondanám, hogy mindenkinek ajánlom, de ki lehet azért bírni nélküle.

Volt már néhány olyan poszt, amiben a rombolás kapta a főszerepet, de bízzunk abban, hogy egy ideig ez lesz az utolsó. De még mielőtt máris a végére ugranánk, érdemes kicsit körbejárni, hogy mi jár az ember fejében akkor, amikor egy néhány négyzetméteres teraszbővítést próbál elképzelni - ráadásul azt is elmondhatja magáról, hogy láttam már egyet s mást, aztán mégis meglepődik.

Nagyjából tudtuk, hogy mire számítsunk, mert már az érvek felsorakoztatásakor bontólistára kerültek dolgok az eredeti teraszhoz kapcsolódóan. A kőművesekkel való második találkozásunkkor mégis kitört belőlem a röhögés, amikor épp azt magyaráztam nekik, hogy merre megy a vízvezeték és a szennyvíz. Igen, ott vittük be a házba, hogy megóvjuk a lépcsőt... Igen, azt a lépcsőt. Azt, amelyiket most szét kell majd vésni, mert az alsó foka helyén az alap húzódik majd meg, egy fokkal feljebb pedig a víz- és szennyvíz áll majd fel a földből. A nagyon masszívra megépített és hosszú ideig nagyon óvott lépcső később a legfelső fokából is komoly mennyiséget elveszített, hogy szintben legyen a terasz többi részével. Mindegy, rajta volt a listán.

Tehát belevágunk. Miután alaposan átgondoltuk, felállítottuk az érveket pro és kontra, ez a döntés volt a logikus. De sosem az jelenti a nehézséget, hogy felrajzoljunk egy 5,30x4,60-as előteret méretarányosan, és jól elképzeljük, mit hova rakunk, mit hogyan rendezünk be. Oda egy szekrény, oda az ajtó, az ajtótól balra szék-asztal-szék, a plafonra világítás, és így tovább. Meg lehet tervezni egy laza felülnézeti rajzzal, vagy akár 3D-ben, a szobanövényeket is egyenként az ablakpárkányra helyezve. Most épp süt odakint a nap, mindent eláraszt a napfény, de várj, most már havazik, de így is milyen otthonos!

Közben nem árt azért azt mondogatni, hogy deneéljükbelemagunkat, kérjünk árajánlatot egy-két szakembertől, járjuk körbe a dolgokat. Főleg azután, hogy rengeteg papírra skiccelt vázlatunk végezte már megvalósítás nélkül. Nyilván. Voltak köztük egészen nagyra törő tervek is, aztán szépen visszakanyarodtunk oda, ahonnan elindultunk, az alapokhoz.

A ház történetéről annyit, hogy valaha vasutas ház volt, és mindössze a mai kisszobából, az új konyhának szánt nagyszobából és a kettő között meghúzódó fürdőszobából állt. Mindez körülbelül 50 nm. Ezt bővítették ki az első szobával, ami újabb 20 nm-rel növelte az alapterületet, és az utcafronton csatlakozik a másik nagy szobához. Ahhoz viszont, hogy a két szobát ne egymásból kelljen megközelíteni, az L-alak találkozási pontjához beépítettek egy körülbelül 10 nm-es előteret, ami hatalmas ablakfelületeket és egy bejárati ajtót kapott. Megérkezve itt le lehetett dobni a cipőt, kabátot, és elfért itt egy kis asztal két székkel, hogy lehessen élvezni a beáradó napfényt. És ennyi. Egy 10 nm-es helyiség három ajtóval, amiből kettő kétszárnyú - ennél többet tényleg nem is lehet belőle kihozni.

A kezdeti óriási lendületet azok után már képtelenség volt tartani, hogy kitűztük az esküvő dátumát, aztán meg a nyár utáni helyrerázódást egy téli nászútra fordítottuk. De ha ezeket nem számítom, akkor sem lett volna egyszerű dolgunk. Tavasszal (2016-ban járunk) még az volt a terv, hogy az esküvő után augusztusban visszahívjuk a tetőfedőt az utcából, akkor majd ad egy frissített árkalkulációt, mi meg átgondoljuk, hogy tetszik-e avagy sem. Azt persze eleve sejtettük, hogy ha bele is fér, csak nehezen, vagy valami hihetetlenül kedvező hitel segítségével, hiszen akkor még kétmillió forint körüli összegről volt szó szigeteléssel és munkadíjjal együtt - azóta a két kezemet összetenném, ha valaki ennyiért megcsinálná. De a poén nem is ez, hanem az, hogy a lelkes tetőfedő nyáron azt mondta, megváltozott az élete, és ez, jelentsen bármit, a lelkesedését mindenesetre elvitte.

A lendületünk megtorpanásának egyik oka az volt, hogy nekiálltunk esküvőt szervezni, ami komoly hatással volt a 2016-os költségvetési számainkra is. A másik ok maga a CSOK. Szeptemberben még gyanútlanul vettük át a ház kulcsait, és álltunk neki a korábban taglalt alapvető felújítási munkáknak. Pénzünk annyi volt, amennyi, tehát nagy ügyet nem csináltunk abból, hogy kis lépésekben tudunk csak haladni. Aztán decemberben beütött a "CSOK-láz", ami jó erős túlzás, de nézzük csak, milyen hatással lehet ez az emberre és a terveire.

Amikor megvettük a házat, a vizesblokkon kívül volt még egy pont, amiről tudtuk, hogy kockázatokat rejt magában, és éppen ezért a helyreállítási listánk élén szerepelt. A tető. És az ereszek. A háznézések során vittünk egy építészt a házhoz, aki megnézte kívül-belül, felment a padlásra, véleményt mondott a statikájáról, és a többi. Az ő véleménye volt az első, amit a tetőről hallottunk, ő még 20-30 évet, de aztán egy körülbelül tízmilliós költséget jósolt. Jó szakembernek tűnt, akinek adtunk a véleményére, mégis úgy voltunk vele, hogy csak nem lesz gond, és maximum majd eladjuk 20 év múlva az egészet, haszonnal. Az ember ilyesmikkel nyugtatja magát, ha már csak egy dolog áll az útjában.

Aztán jött egy bádogos csapat, akiknek jó referenciájuk volt, dolgoztak a családban is. Velük abban egyeztünk meg első körben, hogy átnézik a tetőt és az ereszeket, és javítják a gyorsan orvosolható problémákat. A csapat vezetője persze nagy szakértelemmel kifejtette, hogy bár ez a tető nem teljesen tragédia, azért nem ártana költeni rá. A szalufák rendben vannak, de azért le kellene őket kezelni, aztán tovább haladva biztosan szükség lenne a tetőlécek cseréjére, és akkor már mindenképpen kerüljön egy réteg fólia is a cserepek alá. Apropó, cserepek...

Amikor felkerül a vakolat, kész a betonozás, elérkezik az a pont, amikor az ember közel érzi magát a befejezéshez, és hirtelen égető kérdéssé válik számára például egy fürdőkád megvásárlása. Ez nem tűnik komoly kihívásnak, de azért érdemes róla pár szót ejteni, mert a mi esetünk a káddal jól modellezi a családi házakkal kapcsolatos előre tervezhetőséget (illetve annak lehetetlenségét).

Szóval eredetileg felcsaptunk egy OBI katalógust, végiglapoztuk, és nem is a legolcsóbb termékekkel, de összeállítottunk egy költségvetést, hogy mikre lesz majd szükségünk, ha a ház eléri a vakolt (festett), lebetonozott állapotot. Ez a 130-140 ezer forint akkor barátságosnak tűnt, és ezzel együtt vállalhatónak is. Egészen addig nem is volt ezzel gond, amíg meg nem néztük az OBI kádját közelebbről, ami sehogy sem tűnt masszívnak. Ezért tovább mentünk, egy árkategóriával feljebb léptünk, de az eladó hölgy hosszas és átszellemült ajánlása ellenére még mindig voltak kétségeink, mígnem egy kis üzlet eladója elénk tette a tökéletes ajánlatot. Azt hozzá kell tenni, hogy a kettő között még egy olyan luxusszalonba is betévedtünk, ahol egy kád többe került, mint amit eddig a házra költöttünk. Amikor a világ pénze sem lenne elég...

Ha esetleg félmunkát végeztünk volna a ház szétbombázásával, sikerült találnunk egy villanyszerelőt, aki vállalta, hogy felteszi az i-re a pontot. Igaz, ez nem jelentett mást, mint hogy az újdonsült konyhába bevési a villanyt a háztartási gépekhez, kialakítja a konnektorok és a végleges világítás helyét. De legyünk őszinték, bár mindez szükséges volt, az amúgy is rossz passzban lévő ház felületén ez újabb ráncokat jelentett. Inkább most, mint később.

A villanyszerelő munkájával párhuzamosan még dolgozott a vízvezeték-szerelő is, aki a saját csöveit gipszelgette, hogy előkészítse a rendszert a közelgő vakolásra. És ha lassan is, de elkezdett letisztulni a helyzet. De hiába voltunk tisztában a ház betegségeivel, problémáival, rutin nélkül elég durvának tetszett ezek "gyógyítása". A villanyszerelő egyébként profin megoldotta a vezetékezés kérdését, és a szükségesnél egy centivel sem vésett több falfelületet. A szükséges villanyvezetékeket áthúzta a padláson, és a megfelelő helyeken jött át velük a plafonon. Természetesen újra kellett kábeleznie a fürdőszobát, ami teljesen megújul, és a nagy szobát, amit amerikai konyhás nappalinak álmodtunk meg, és aminek a falára már fel is rajzoltuk a konyhablokk pontos elhelyezkedését, jelölve minden egyes háztartási gép helyét, így ezzel együtt az áram- és villanyszükségletet.

A bontásban tulajdonképpen olyannyira jók vagyunk, hogy egy darabig nem is terveztük abbahagyni. Az addig rendben van, hogy egy hosszabb előkészítés után gyakorlatilag egy nap alatt előállt az előző bejegyzésben látott romkocsma hangulat, de az ügy megkövetelte, hogy mélyebbre ássunk. Ez alatt értem az új csövezet nyomvonalának mélyítését, aminek el kellett nyelnie két csövet, a megfelelő, folyamatos lejtéssel természetesen, hogy az anyag ne gondolhassa meg magát félúton. És ide tartozik az előszobába ásott akna is, aminek el kellett érnie azt a mélységet, hogy összeköttetésbe kerülhessen az udvaron ásott árokkal. (Mindez még mindig jobb, mint nyíl egyenesen szobán-parkettán keresztül vinni a csöveket.)

Az árok egyébként is külön történet. Belülről nézve a benti ásások kinti folytatása, de kívülről nézve csak egy árok, ami a vízaknától egészen a ház faláig tart. Mivel eléggé belefutottunk az őszbe a munkálatokkal, nem szórakozhattunk azzal, hogy... mit szépítsem: az ásóval. Szóval nem szórakozhattunk az ásóval, hogy majd mi szépen kiássuk méterről méterre, mert bármikor beállhat(ott volna) a fagy, és akkor tavaszig nincs víz, tehát fűtés sem a házban. Oké, végül szinte egész télen nem volt fagy, de azért szereztünk erre egy megfelelő méretű földmunkagépet.