Házféle forma

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebookon!

2017. október 25. - badaydeni

Nagyon fontos momentumok következnek a házfelújítás folyamatában: mivel a falak és a tető már megvan, most jönnek azok a részek, amelyektől a jelenlegi, átjárható építési terület hatás átválthat egy zárt lakhellyé. Azért írom feltételes módban, mert az előző bejegyzésben taglalt kupacolás után nehéz ilyesmit még utólag is kijelenteni. Abban a pillanatban viszont, amikor az ablakokat óvatos műgonddal a helyére tették, vagy az előtér tetejére függesztett gipszkarton álmennyezet lezárta a padlás felé tátongó lyukat, joggal érezhettük úgy, hogy ez már valami házféle forma.

Az utólagos történetírásból fakadóan viszont azt is ki tudom jelenteni mindenféle kockázat nélkül, hogy hiába hittük, ezzel még nem voltunk túl a nehezén.

Az ablakberakás folyamata május 5-re esett, ami némi lendületet jelez a tető és a vakolás után. Viszont illik ezt fenntartásokkal kezelni. Azt nem mondom, hogy nem volt látványos a dolog, de az elmúlt hónapok során nem egyszer futottunk bele abba a jelenségbe, hogy gyorsan letudható, látványos munkák kerültek befejezésre rövid idő alatt, de a finomhangolás minduntalan elmaradt. Aztán ennek jellemzően meg is lett a nyilvánvalón kívüli további következménye. Mert jól néz ki, az nyilvánvaló:

index43_v2.jpg

Ráadásul a poén kedvéért a negyedik ablak a hálószobánkra került, egyik falról át a másikra. A kőművesek láthatóan kicsit úgy voltak a megvalósítással, mint székely a medvével, valahogy vonzza a dolog, de tudja jól, hogy a medve nem játék. És hát nyilván, ha azt látom egy szakemberen, hogy egy feladatot ódzkodik elvégezni, akkor én szeretnék rajta túl lenni. Ha lehetséges, gyorsan és fájdalommentesen. A probléma ugyanis a ház korából és az építésekor használt anyagok porózus mivoltából fakadt. Félő volt, hogy mi történik, ha a ház egyik főfalából kicsapnak egy méretes ablakra valót. Megrogy-e a szerkezet? Vagy rögtön be is dől? Megoldásként azt találták ki, hogy csak az ablak fölé tervezett áthidaló helyét vésik ki először, majd az áthidaló beépítése után bontják ki a teljes keretet.

De végül nem így csinálták.

index44.jpg

Ugyanis, ha már megszületett a lendület, nem hagyták elhalni - különben is addig üsd a vasat, amíg nem látod a faltól az udvart. Az persze nyilván aggasztó egy ilyen művelet elején, ha a vakolat mögül előhúzott, egyébként inaktív áramvezeték komplett téglákat tép ki a falból. És hol van még a véső meg a kalapács! A téglák mindenesetre brutális könnyedséggel záporoztak ki a falból, és percek alatt eltűnt a hátsó fal egy jelentős része. A kőműves arcán épp csak kilátszott a porból az eszelős vigyor, mert azt elrejteni sem tudta volna, mennyire élvezi a látványos rombolást. A melléképület tetejét és a lépcsőjét alig tudtuk megmenteni a mindent elsöprő bontástól. Az mondjuk nem teljesen normális, hogy ha történetesen épp nem vagyunk ott, akkor talán a szomszédos melléképület eresze és a tetejének egy fájóan jelentős része is az enyészeté lett volna.index45.jpg És erről - minden tiszteletem mellett - nagyon nehéz érdemi vitát folytatni a szakemberekkel. Az üres tekintet és a végén megvont váll garantált. Egy idő után erős gyanú merült fel bennem, hogy vannak olyan szakemberek, akik úgy 90 százalékos készültségig szinte minden gond nélkül képesek végigvinni egy-egy folyamatot, de aztán az utolsó simításoknál valahogy előbb szárad az anyag, mint ahogy felkennék...

Megjegyzem, mert az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindig próbáltam az összképet nézni, és még nagyon sokáig elégedett voltam a folyamatok alakulásával. De a rendszerben való gondolkodással is érdemes óvatosan bánni, mert ahogy telik az idő, úgy ágaznak ketté az elején megbeszéltek két irányba: az egyik ágon azt fogjuk találni, amit elképzeltünk, a másik ágon pedig azt, ahogy a szakember elképzelte (illetve megvalósította). Hogy egy példával szemléltessem: a festésre kész előtér a megrendelőnek tükörglettet jelent, a mesterembernek viszont egy lehúzott (jó lesz az úgy!) falat, amin még kell majd itt-ott glettelgetni (majd az első festés után jobban fog látszani úgyis, hol hiányzik még...).

Képileg viszont még ennél is beszédesebb a járda és a lábazat közötti vékony sáv. Mivel a háznak eleve problémája volt a felázás, kiemelten fontos volt számunkra, hogy ez a sáv le legyen betonozva. És mivel a házban folyamatos volt a betonozás, nem tűnt nagy kérésnek, hogy juttassanak már ebbe a sávba is egy kis anyagot. Íme:

index46.jpg

Balról jobbra haladva jól látható, hogy a feladat adott volt, középen viszont már problémásnak tűnik a terep előkészítése és a kivitelezés, és a végeredmény megerősíti, hogy a műveletre nem sikerült túl ékes koronát helyezni. A szakembert szembesítettük azzal, hogy szerintünk ez a betonozásnak egy különösen csúnyán sikerült módja volt. Mire ő hümmögve megjegyezte, hogy be kellett betonozni. És ugye miért pattogok én, ha egyszer be lett betonozva?

Na, ez az a szétágazás, ami egyre több problémát okoz az ilyen kisebb volumenű műveleteknél is. A nagyobbaknál meg főleg. Arra már szavak sincsenek...

A bejegyzés trackback címe:

https://vegyunkhazat.blog.hu/api/trackback/id/tr4212968883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.