Az udvar

2015. november 21. - badaydeni

Az egyik legfontosabb szempont a házvásárláskor az volt, hogy legyen hozzá egy jó nagy udvar. Egyikünk sem városi gyerek, nekem és a menyasszonyomnak is fontos volt, hogy nyári estéken ki lehessen ülni a zöldbe, ki lehessen feküdni egy nagy fa árnyékába olvasgatni, vagy ha már eljutunk a gyerekekig, ne kelljen őket játszótérre vinni, de mégis legyen helyük arra, hogy "felfedezzék a világot". A ház kiválasztásakor szerepet játszott persze az is, hogy tavasz végén láttuk meg, és egyből beleszerettünk a hatalmas udvarba, a méretes diófákba és a rengeteg zöldterületbe.

Ez megint egy olyan dolog, ami messziről rém egyszerűnek látszik, mert mi is lehetne rajta olyan bonyolult? Ha van fű, fa meg néhány bokor, akkor azok tavasszal nyilván kizöldülnek, ősszel esetleg ledobják a leveleiket (olyankor kicsit szomorúbb a táj, de máshol is így van ez), aztán jön a tél, és nemsokára megint jól működik majd minden. Ha valaki pont így képzeli el az udvart és a kertet, akkor az ne is olvasson tovább, maradjon ez ott, valahol a gólya és a mikulás közötti polcon.

Mert, amikor kiszabadulsz az udvarra (lehetne nagybetű is, de minek), rögtön szembejön veled egy rakás hátráltató tényező, amitől nehéz bárminek is nekiállni. Ott van még mindenhol az előző lakó lenyomata. Egy garázs, mellette egy kocsibeálló, tőle nem messze egy féltető, tele mindenféle szeméttel, amik mind egy telephelyként használt udvar lenyomatai.

index07.jpg

Mindezeket elburjánzó fák, széteső kerítések, gondozatlan virágágyások - egy elhanyagolt udvar lenyomatai szegélyezik. Igaz, a gondozatlanság jótékonyan fedi be az udvart, a növények gyönyörűen rejtenek el mindent a zöld tető alá. Az alapszabály mégis egyszerű: itt minden munkát jelent, ami normálisnak tűnik, és (mi mást) munkát jelent az is, ami valamilyen módon nem tűnik teljesen normálisnak. Egy hatalmas diófa például első körben szuperül néz ki az udvar közepén, de amellett, hogy legaktívabb időszakában folyamatosan hullik róla a dió, tele van beteg és száraz ágakkal, amelyeket le kell vágni, hogy a fa megfiatalodjon (és még több dió hulljon róla).

index04.jpg

És ez még csak egy példa volt, mert az nyilvánvaló, hogy minden, ami zöld, előbb-utóbb ledobja magáról ezt az unalmas, egyhangú színvilágot, és úgy, ahogy van, az összes levelet is. Persze, az sem rossz, ha az embernek rögtön az jut eszébe egy nagy kupac levélről, hogy milyen jó lenne belehuppanni, de ha ő rakta a kupacot, nyilván lemond erről az élményről, és óvatosan (hogy ne kelljen a kelleténél többször a gereblyéhez nyúlni) zsákba helyezi a leveleket.

A lényeg: maga az udvar is tartogat számos meglepetést a laikus látogató számára. Ráadásul mi rögtön ebbe vetettük bele magunkat, mivel a házban meg volt kötve a kezünk - de ez egy másik (és sokkal hosszabb) történet...

A bejegyzés trackback címe:

https://vegyunkhazat.blog.hu/api/trackback/id/tr348094806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.