A csodaszarvas

2015. november 03. - badaydeni

Zebegény.

És akkor hirtelen, szinte a semmiből, akár egy csodaszarvas, előbukkant álmaink zebegényi háza... talán mert épp itt volt az ideje, hogy a dolgok pozitív fordulatot vegyenek. A bejegyzés végén azért még érdemes mérlegelni, de mindenképpen hasznos tapasztalatokkal gazdagított minket az általunk csak művészlakként aposztrofált egyterű szépség.

A házba nem volt könnyű bejutni, mert albérlők lakták akkor épp, de kívülről alaposan körbejártuk, amint sikerült beazonosítanunk, melyik házról is van szó. Aztán, amikor megkaptuk a zöld lámpát, már sejthető volt, hogy itt nincs minden rendben. Az ingatlanközvetítő egy mondvacsinált indokkal kimaradt a háznézésből, de amúgy sem volt lelkes. Akkor még azt hittük, hogy belefáradt az ingatlanok iránti töretlen szeretetünkbe. Pedig mi tényleg akartunk egy házat venni Zebegényben. De valami mindig félrecsúszott.

A művészlak rögtön egy kettős érzéssel csapott fejbe minket. Egyrészt gyönyörű ház volt, hatalmas világos terekkel, igényes fafelületekkel és rengeteg fantáziával. Másrészt visszataszítóan ráült a bent lakók életvitele, a cigarettafüst, az igénytelenség és a mocsok. És ezt tetézte az éppen válófélben levő tulajdonosok marakodása, ami olyan mély nyomot hagyott a házon, mintha csak egy ruhadarabot húztak volna teljes erőből két irányba. Egy idő után borítékolható, hogy azt a ruhát senki sem veszi majd fel szívesen. A házon ez a bent lakók amortizációs hatásán kívül egy hatalmas vizesedésben is megjelent. Nehéz volt eldönteni, hogy a fürdőkád, az eresz, vagy a talajvíz lehet-e az oka, de semmiképp sem nézett ki jól. Ennek ellenére a mi fantáziánkat számos variációban megmozgatta a ház, ezért még építészt is hívtunk hozzá. Izgalmas volt egy szakemberrel végigjárni pontról pontra, de bennünk még így is komoly bizonytalanságot hagyott. Éltünk a gyanúperrel, hogy csak a reménytől csillogó szemünk kedvéért minősítette megvásárlásra érdemesnek a házat. Ha nem is így volt, a ház állapota és ára közötti disszonancia, valamint a tulajdonosok magánháborúja folytán végül ismét ház nélkül maradtunk.

A többkörös művészlak projekt végén már elvetettük a zebegényivé válásunk lehetőségét. Be kellett látnunk, hogy egyelőre a nagy felindulásunk nehezen váltható át tettekre. Szóval leálltunk. Először a zebegényi hegyoldalban egy néptelen, poros út elhanyagolt végében. Ott is csak azért, mert zsákutca volt. A Dunakanyarra néző kilátásban gyönyörködve újból szerelembe estünk. Most épp nem egy házba, hanem egy telekbe, ami a senki földjén a csendbe burkolózva bújt meg. Túlzás? Dehogy. A ház előtt állva maximum a természetet hangjait hallottuk, semmi mást. Jó, persze, talán egy belső hangot is, ami azt súgta, hogy ez kell nekünk. Jó, nem költözünk ide. B terv. Ez csak nyaraló lesz. Amúgy is zártkerti részen van, tehát építeni csak kicsit lehet rá. Maximum akkorát, mint a most rajta álló könnyűszerkezetes házikó, de egy hatalmas terasszal (amin helyet szorítunk a jakuzzinak) ez lesz a nyugalom szigete. Majd apránként felépítjük, rendbe tesszük, öröm lesz ide kijárni. Percek alatt jött az ötlet és az elhatározás, amit aztán kérdések és válaszok követtek. Nincs bevezetve se az áram, se a víz. A párom a közművek émelyítő bürokráciájából kihámozta számunkra a lényeget, sőt, még egy villanyszerelővel is egyeztettünk a helyszínen, hogy mi vár ránk.

img_8946.JPG

Hidegzuhany. Ugyanis a tulajdonos komoly, hétmilliós irányárról (aranyárról?) indította a licitet a helyi ingatlanpiac tökéletes ismerőjeként. Ez ennyi, kérem. Mert ő tudja, ismeri, és olcsóbban nem adja. Mi meg hiába mondtuk, hogy dehogy. Szava erejével törte meg a tárgyalást.

Bánatunkban a szemközti faház felé fordultunk, a hárommillió alatti vételár mindenképpen kecsegtetőnek tűnt. A kis házikó pedig önmagában megfelelt volna egy nyaraló iránt támasztott követelményeknek. A teraszáról gyönyörű örök panoráma nézett a Dunára. Aztán a telek bejárásakor komoly problémákba ütköztünk, annak lejtése ugyanis indokolttá tette volna egy hegymászó felszerelés beszerzését. Ez volt az a pont, amikor kezdtük érezni, hogy szünetre van szükség a projektben. És ekkor már tényleg csak egyszer futottunk neki, amikor egészen jó áron egy üres telekre vetettünk szemet. Ez is zártkerti telek volt, amit maximum 3 százalékban lehet csak beépíteni, de a hasznos területén túl volt egy hatalmas, ámde használhatatlan puffer területe. Ennek köszönhetően egy normális méretű családi házat is elbírt volna a telek, de elrettentett minket a csatolt dzsungel. Ráadásul az építkezés nem is volt teljesen opció, inkább csak befektetésnek vettük volna meg, hogy magasabb áron adjuk tovább, ha belterületté nyilvánítják. Néhány kört ez az elképzelés is megélt, és végül ezzel zárult le a zebegényi kaland.

És azzal a töltettel, amit egy barátunk mesélt. Ő, miután beleszeretett a településbe, közel 10 évig böngészte folyton a hirdetéseket, mire megtalálta álmai házát, és azonnal meg is vette. Időnként még mi is nézegetjük, mert egyszer biztosan felbukkan az igazi csodaszarvas...

A bejegyzés trackback címe:

https://vegyunkhazat.blog.hu/api/trackback/id/tr518022318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.