Második esély

2015. október 25. - badaydeni

Zebegény.

A következő körben újabb négy házat néztünk meg Zebegényben, mert ahogy távol kerültünk a falutól, úgy nőtt bennünk a visszavágyás érzése. Az sem véletlen, hogy az első itteni sétánk alkalmával összenéztünk a párommal, és azt mondtuk: legyen itt az esküvőnk - majd egyszer, amikor. De előbb a ház, ugye.

Az első ház egy idős házaspár nyaralója volt. Első ránézésre több kritériumunknak is megfelelt, ami máris előkelő helyre repíthette volna a listánkon. A háznak három szintje volt, lent kapott helyet a garázs és a profi fűtésrendszer, de elfért volna itt egy autó és a pingpongasztal is. Az első lakószinten egy tágas konyha-étkező mellett hatalmas nappali biztosította a közösségi teret. A jó beosztású tetőteret pedig teljes egészében le lehetett zárni, ha éppen nincs otthon az egész család. Hogy akkor mégis miért nem nyert a ház? A lépcsők. Párom édesanyja több évtizednyi lépcsőzés után minél kevesebbet szeretett volna belőlük látni. De már az első lakószintre is egy komoly emelkedő és számtalan lépcső vezetett fel. Ezzel együtt az udvar kicsi volt és lejtett, a házat pedig sajnos beszorították egy sűrűn lakott részre. És az emeleten zsákszámra találtunk a nagyon kártékony harlekin katicabogárból, ami végképp betette a kaput - mögöttünk.

Ennek örömére megnéztünk egy szinteltolásos szépséget, amiben a fantáziánál csak a lépcsőfokokból volt több. Nevéhez hűen itt oda is lépcsőt raktak, ahova egyébként nem lett volna feltétlenül szükséges. Ehhez nem kevés kreativitásra van szükség, ami sok más megoldásban is visszaköszönt. Mint megtudtuk, egy igen drága házat újítottak fel ilyen formán, nem kevés pénzből. Ez meg is jelent a ház árában, ami nem feltétlen jó taktika az ingatlanpiacon. Lényegében, ha a lépcsőkkel sikerült is volna megbarátkoznunk, ennyit semmiképp sem szerettünk volna rájuk költeni.

Egyébként Zebegényben nem nehéz sok lépcsőt bepakolni egy házba. Hol a telkek lejtése, hol a telkek emelkedése indokolja ezt a megoldást. Az egyik legdurvább tapasztalatunk azonban csak ezután jött, a Naphegyen ugyanis már az komoly túrát jelentett, hogy feljussunk a következő ház földszintjére. Ez lehetett bármennyire szép, innen egy meredek lépcső vezetett fel abba a tetőtérbe, amelynek kialakítását teljes egészében a gyerekekre bízták - sajnos. És nem csak ezt a hibát követték el, ráadásként minket is felrángattak a hegyoldalba, hogy megmutassák az egyébként tényleg fantasztikus kilátást a Dunára. Egy korhadt falétrán keresztül a gazban megkapaszkodva felfelé mászni - ez csak kevesek romantikus szíve vágya.

De senki ne higgye, hogy a lépcsők hiánya máris nyert ügy. A nap zárásaként Újvölgyben végigszáguldottunk még egy hatalmas házat, amelyhez teljesen sík telek tartozott. Na meg két emelet és számtalan garázs és melléképület. És még a patak is ott csordogált a telek végében. Aztán ennél több erről a házról nem is maradt meg bennünk, maximum annyi, hogy a ház úrnője katonás tánclépésekkel vezetett minket végig rajta.

Lassan már saját magunkról is kezdtük azt feltételezni, hogy egyszerű ingatlanturisták vagyunk, akik csak nézelődnek, de nem vásárolnak. De ennek ellenére a zebegényi projekt itt nem ért még véget, sőt. Igazán csak itt kezdődött.

A bejegyzés trackback címe:

https://vegyunkhazat.blog.hu/api/trackback/id/tr548015671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.